in lak’ech az elme forradalma forr a dalban forr a hangban
az ébredező tudatban, hullámhossz a forgatagban
formabontó mint a termit a lerombolt ikertornyokban
mint a feudális viszonyok ebben a sötét középkorban
a nagy kép jóval nagyobb, mint a képernyőtökön az átmérő
a tudat hullarablása az, ami ma sztenderdnek tekinthető
fáradtan, szomorúan néz le ránk a nagyfőnök a mennyekből
emberségből megbuktatok, lassan elkezdjük majd elölről
a nagymestereket is elküldtem mutassanak nektek példát
mire ti vakon lobogtattok nekem bibliát meg törvénytáblát
odaadtam mindent nektek, elhajítottátok
testvéreitek vérében lábatokat megmártjátok
ahogy az ember előtti tudás atlantisz mélyére süllyedt,
a négy elemből már csak egy fél maradt a népnek
félelmében a nép a hatalmat viperák kezébe adta
sorsára a pecsétet önmaga nyomtatta
komédia a baloldalon, tragédia a jobbon
nincs már hova beállni, elárultak minden fronton
ahogy rádöbbensz, a szavazatod nem könnyít a nehéz sorson
a hangzatos szlogenek nem könnyítenek a korgó gyomron
vigyázzatok nagyon meddig tömitek hazugsággal
ahogy a szenny gyűlik együtt az ember fájdalmával
ha nincs már merre nézni, kiben bízni, mit remélni
az ember előbb utóbb kénytelen lesz magába nézni
többé nem vár majd tőletek álnok, hazug útmutatásra
belső iránytűje pontosan mutat majd az ellentétes irányba
pórázra többé nem köthető az isten báránya
fény tiszta lángja lobban majd ebben a rothadó posványban
ahogy az ember előtti tudás atlantisz mélyére süllyedt,
a négy elemből már csak egy fél maradt a népnek
félelmében a nép a hatalmat viperák kezébe adta
sorsára a pecsétet önmaga nyomtatta
In Lak’ech a hangtalanok hangján hangos szóval szólva
valódi tartalommal tör a tudatot meggyalázókra
a mainstream füle süket nem nyílik hasznos tartalomra
kéjesen hempereg a mocsokban, saját okádékában úszva
a könnyű, ostoba szórakoztatás vérfagyasztó szólama
az öntudat halvány emlékét is hideg, sötét sírba taszítja
miközben hamis prófétáit hamis szentekké avatja
a benned élő vörös oroszlánt örökre elaltatja
ébredjen hát, pattanjon az isteni szikra,
ami az egész átkozott színházat lángba borítja
az éledező öntudat első hulláma-
mint cunami
hamis próféták halotti ceremóniája
ahogy az ember előtti tudás atlantisz mélyére süllyedt,
a négy elemből már csak egy fél maradt a népnek
félelmében a nép a hatalmat viperák kezébe adta
sorsára a pecsétet önmaga nyomtatta
konteó bazdmeg! csak ennyit bírsz kiböfögni a szádon
tetszik a szó ugye? nem üt lyukat a kényelmi zónádon
de vajon meddig tartja magát szilárdan a szélviharban a tölgyfa?
derékba törve csodálja a nádat, ahogy túlél elhajolva
csend van, a szélvihar még késik, mélyen szunnyadnak az elmék
dermedt csendben rémült szívek pumpálják az elhasznált vért
a szabad választás súlya az egyént eltiporja, agyon nyomja
nem bírja, ezért becseréli demokratikus szavazati jogra
egyenes gerinccel, büszkén, fejet magasan tartva
lelkiismeretét kellőképpen megnyugtatva
én megtettem ami tőlem telt, jogomat gyakoroltam
fel sem fogtam, hogy a szunnyadó oroszlánt ezzel meggyilkoltam.
